logo lila

Az én történetem…

Az eredeti végzettségem közgazdász. Dolgoztam a kereskedelemben, foglalkoztam uniós pályázatokkal, majd 14 évig pénzügyi területen a közigazgatásban tevékenykedtem, melyből több, mint 10 éven át vezető beosztásban voltam.

Már a pályám elején tudtam, hogy engem igazán más dolgok is érdekelnek a pénzügyi világon túl.

Több, mint 20 éve kezdtem el önismerettel, alternatív gyógyászattal, spiritualitással foglalkozni, és a tapasztalatok, a megszerzett tudás lépésről lépésre beépült az életembe.

Az utam elején a jógával ismerkedtem, majd az első meghatározó könyv, amit elolvastam a Mennyei prófécia volt. Mindig mentem és kerestem az új ismereteket ebben a témában. Reiki, Agykontroll, kineziológia, ThetaHealing, Tao csikung, coaching, meditációk, rengeteg előadás, tanfolyam, könyv, melyekből fontos felismerések és megértések születtek.

Sok segítőm volt az úton, akik mind hozzátettek valamit az életemhez. Ezért nagyon hálás vagyok nekik.

Úgy éreztem, hogy eljött annak az ideje, hogy másoknak is átadjam azt a rengeteg tudást, tapasztalatot, amit az évek során megéltem, és teljesebbé vált az életem.

Még most is tanulok, fejlődöm egyre magasabb és magasabb szinten, és az eddig megszerzett tapasztalatokat, tudást folyamatosan építem be az életembe, a munkámba, melynek fontos része a szeretet és az elfogadás.

Emellett kialakult stratégiai gondolkodásom, átlátó és beleérző képességem is, amit jól tudok hasznosítani a coaching folyamatokban.

Önismereti mentorként most elsősorban a ThetaHealing és a Life Coaching technikákkal segítem a hozzám fordulókat. A konzultációk során sikeresen oldottunk meg például önbecsülési, önértékelési problémákat, dolgoztunk az önbizalommal, az értékességgel.

Feloldottunk gyerekkori kisebb-nagyobb lelki sérüléseket, traumákat, mely után pozitív változások következtek be a klienseknél magánéletükben, párkapcsolatukban, munkájukban.

Egy rendhagyó bemutatkozó interjút készített velem, kedves barátom, Ms. Hortensia. Ebből újabb érdekességeket tudhasz meg rólam. Ha van kedved, olvasd el ezt is. 🙂